Hogyan változik meg a kismama az első trimeszter alatt?

A fenti kérdés nemcsak a testi, hanem a lelki folyamatokra, átalakulásra is vonatkozik, hiszen nem „szedhetjük szét csak úgy magunkat” testre, lélekre és szellemre. Akkor sem, ha az első trimeszter alatt időnként úgy érezzük, darabjainkra hullunk szét. De vajon tényleg ilyen nehéz az első trimeszter? Nem feltétlenül.

Első trimeszter

Testi változások az első trimeszterben

Rögtön itt az elején megállok egy kis kitérőre, mert nagyon zavar, hogy mivel a szakemberek külön és nagyon részletesen foglalkoznak a terhesség különböző fázisaival, a kismamák is óhatatlanul minden apró dologról tudni akarnak a terhességükkel kapcsolatban. Hogy ez miért gond?

Mert olyan erős kontrollhoz és kontrollfüggéshez vezet, amely megnehezíti, hogy érzelmi szinten átadjuk magunkat a várandósságnak; hogy valóban mélyen átéljük, édesanyák leszünk.

Egészséges mértékben természetesen jó, ha tudjuk, mi vár ránk, milyen változásokkal állunk szemben, hiszen így ki tudjuk szűrni a lényeget. Azaz azt, hogy mi az, ami a terhesség természetes velejárója és mi az, ami gondokat jelezhet. Ez utóbbi esetben időben kérhetünk szakmai, vagy épp orvosi segítséget is. De a leggyakoribb, hogy a kismamák minden miatt aggódnak. Ez pedig a babának is árthat.

Honnan tudhatod, hogy terhes vagy?

Nézzük meg, melyek a legáltalánosabb testi változások az első trimeszter, azaz a terhesség első három hónapjában:

  • Elmaradt vérzés
  • Fáradtság, bágyadtság, szédülés
  • Változás a szaglásban és ízlelésben
  • A mellek érzékenyebbek, teltebbek lesznek
  • A mellbimbóudvar sötétebbé válik
  • Gyakori hangulatváltozásaink lesznek, érzelmileg labilissá válunk, időnként minden ok nélkül sírva fakadunk
  • Gyakori hányinger, hányás kíséri a mindennapjainkat (az 5-6.héttől)
  • Gyakrabban kell mosdóba járnunk (gyakori vizelési inger, gázcsere és anyagcsere fokozódik), de ne csökkentsük semmi esetre sem a vízfogyasztást
  • Pattanásosak lehetünk a hormonális változások miatt
  • Nő a pulzusszámunk és fokozódik a vérkeringés
  • A vérnyomásunk viszont csökken
  • Elkezdünk vizesedni, de ez csak a 2-3. Trimeszterben lesz látható és igazán érezhető
  • Megnő a hüvelyváladék mennyisége
  • Fokozódik a nyáltermelés

És mi a helyzet a hízással?

Nos, az első trimeszterben nagyon sok kismama inkább fogy, mint hízik, de ezt nem lehet általános érvényűnek tekinteni. Ahogy minden ember, úgy minden szervezet is más, de az biztos, hogy változásokat fogunk tapasztalni az étkezésünkben is.

Ez utóbbinál érdemes megfogadnod Dr. Csomai Zita intelmeit, amelyet a Természetes gyógymódok kismamáknak című könyvében is leírt (igen, érdemes az egész könyvet is elolvasnod 🙂 :

„A kisbaba szempontjából a várandósság első 12 hete igen fontos időszak, mivel ezalatt kifejlődik az összes szerv. A fejlődési rendellenségek kivédése érdekében táplálkozzunk teljes értékűen, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag ételeket fogyasszunk. Lehetőleg kerüljük a fertőző betegekkel való találkozást, háziállatokkal való közelséget. A dohányzást, a rendszeres alkoholfogyasztást még a várandósság előtt hagyjuk abba.”

Első trimeszter

Mit tégy, ha nincsenek az első trimeszterre jellemző tüneteid?

Ha engem kérdezel, azt mondom, örülj neki. De ez a kezdeti tünetmentesség nem jelenti azt – ha a vizsgálatok is bizonyították a várandósság tényét– hogy ne kellene magadra jobban odafigyelned a terhességed első harmadában. A tested ugyanis új életnek ad otthont, és előbb-utóbb nálad is jelentkezni fognak a változások. Tudod, ami késik, az ebben az esetben nem múlik.

Történhetnek változások a lábban, a szemben, ahogy az életmódunkban is. Nagyon fontos azonban, hogy ne akarjunk nagyon előre gondolkodni, hanem élvezzük ki ezeket a csodálatos napokat. Kapcsolódj a magzatodhoz, képzeld el, ahogy növekszik és légy vele gondolatban is egyre többet. Később ugyanis minden nehezebb lesz, és bizony lesznek olyan panaszaid, amelyeket inkább szégyelleni, mint szeretni fogsz.

Panaszok enyhítése az első trimeszter időszakában

Mivel természetgyógyász végzettségem is van, egyértelmű, hogy az alternatív gyógymódokat sem vetem meg, sőt. Kiegészítő kezelésnek kifejezettem javaslom őket, hiszen a természetgyógyászatnak igenis van helye a betegségmegelőzésben és az egészséges életmód kialakításában. Sajnos hazánkban a sok, minden tényt figyelmen kívül hagyó ezoterikus „maszlagot” is beleértjük a természetgyógyászatba, pedig ezeknek a káros jelenségeknek nincs sok köze az orvosláshoz.

A kiegészítő és alternatív kezelések, azaz az integratív medicina viszont valóban hasznos segítség. Vallom, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekben a nyugati szemléletű orvoslás, a gyógyszerek, a műtét a legmegfelelőbb megoldás, viszont a megelőzésben és kiegészítő támogatásban verhetetlenek a népi gyógyászatból és a keleti gyógyító rendszerekből építkező módszerek.

első trimeszter kiegészítő terápia

Kiegészítő alternatív gyógyászat az első trimeszter panaszainak csökkentésére

Bár a várandósság nem betegség, hogy megelőzésben és kiegészítő alternatív „gyógyításban” gondolkodjunk, de a panaszaink nagyon is valósak és kellemetlenek lehetnek. Ha van lehetőségünk rajtuk enyhíteni, bolondok lennénk, ha nem élnénk ezzel.

A kiegészítő és alternatív orvoslás által képviselt holisztikus szemlélet mindent figyelembe vesz:

  • a fizikai behatások mellett
  • a táplálkozást,
  • az érzelmeket és
  • a szellemi tényezőket is,

így megfelelő és valóban hatékony támogatást nyújt a kismamáknak.

Arra azonban oda kell figyelnünk, kihez fordulunk segítségért. Magyarországon nem szabályozza semmi a kiegészítő és alternatív terápiákat, ahogy az engedélyezéssel sem foglalkoznak külön, így a különböző módszerek veszélyeit sem tesztelték még hivatalosan. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kiegészítő és alternatív kezelések ne lennének jók és biztonságosak, csak azt, hogy alaposan nézz utána, kihez is fordulsz segítségért. Válassz magad mellé olyan terapeutát, aki valóban szakképzett, tapasztalt és – jelen esetben az sem árt – ha maga is anyuka.

Milyen alternatív és kiegészítő kezeléseket érdemes igénybe venned az első trimeszterben?

  1. A legnépszerűbb és talán legkönnyebben hozzáférhető segítséget a gyógynövények jelentik. Erről egy másik cikkemben hamarosan írok is. Most csak annyit, hogy az emberiség azóta használ – sikerrel – gyógynövényeket, mióta vannak testi és lelki panaszai; vagyis öröktől fogva.
  2. Bár nem terápia, de a kényeztetést is idesorolnám. Hosszú ideig ez lesz az utolsó időszak az életedben, amikor saját magaddal foglalkozhatsz. Pihenj, fürdőzz és hagyd, hogy mások is kényeztessenek.
  3. Relaxáció, meditáció a lazításért. Bár harmadik helyre írtam, ez talán mindennél fontosabb. A 21.században receptre írnám fel mindenkinek legalább a relaxáció megtanulását, mert csodákra képes.
  4. Relaxáló nyújtógyakorlatok. Igen, ilyen is van. Néhány átmozgató, relaxáló nyújtógyakorlattal percek alatt elérheted, hogy kipihentebb légy. Ha ehhez elsajátítasz néhány speciális légzőgyakorlatot is, újjászületsz.
  5. Mozogj. Ha eddig is sportoltál, most sem kell abbahagynod. Ha viszont még nem, keress olyan kimamatornát vagy kismamajógát, amelyet az első trimeszterben is gyakorolhatsz.
  6. Ha pedig már itt járunk, ne feledkezzünk meg az aromaterápiákról és a kismamamasszázs jótékony hatásairól sem. Bár itt is vannak bizonyos előírások, amelyeket be kell tartani, ha az első trimeszterben nem is, de a másodiktól mindenképp érdemes kipróbálnod.

Ha nem tudod, milyen mozgás vagy más kiegészítő terápia lenne neked a legideálisabb, keress meg. Egy alapos állapotfelmérést követően meg tudom mondani, milyen irányba indulj el.

első trimeszter reggeli rosszullét

A reggeli rosszullétek kezelése

Ha szerencsés vagy, téged elkerül a reggeli rosszullét, de az is lehet, hogy este ajándékoz meg nem éppen kellemes percekkel. A reggeli rosszullét ugyanis nincs napszakhoz kötve, még ha a neve ezt is sugallja.

A rosszullét okai ugyanis többek között

  • a hormonváltozás
  • az érzelmi stressz (rámegy a gyomrodra) és
  • a fáradtság.

Mit tehetsz, hogy enyhítsd a reggeli rosszullétet?

  1. Egyél rendszeresen és mindig időben. Az éhgyomor vonzza a rosszullétet, azaz az émelygést. Mindig legyen az ágyad mellett valami egészséges és sós rágcsálni való, hogy mielőtt kikelnél az ágyból, csillapítsd a gyomorsavadat.
  2. Lefekvés előtt is érdemes bekapni pár falatot, hogy a lehető legrövidebb ideig legyen üres a gyomrod. De vigyázz, ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan egyél! Arról van csak szó, hogy a háborgó savakat le kell csillapítanod és ehhez jó, ha gyakran elrágcsálsz valamit (aszalt gyümölcsök, mogyoró, müzliszelet, pufirizs).
  3. Étkezz odafigyelve. Ne csak magára az étkezés időtartamára, hanem a minőségére is figyelj oda. Fogyassz fehérjékben és összetett szénhidrátokban gazdag élelmiszereket. De ha nem megy, akkor se ess kétségbe. Az elsődleges cél ilyenkor úgyis az, hogy az étel benned maradjon. Bármi is legyen az. Sokkal fontosabb a vízfogyasztás.
  4. Igyál sokat. Bár a vizesedés a terhesség első percétől beindul, ez ne tartson vissza a megfelelő mennyiségű folyadékbeviteltől. Akár a szilárd ételeket is fogyaszthatod turmixként vagy levesként, ha a rosszullét miatt könnyebb innod, mint enned.
  5. Szellőztess, lélegezz a friss levegőnél és hűtsd le magadat. A hányinger elviselhetőbb hidegben, ezért, ha szeretnéd, akár jeges italokkal is kísérletezhetsz. A mindenre jó gyömbért vagy a citromot ilyenkor is bevetheted. Amikor terhestornaoktató képzésre jártam, a szülésznő azt mondta, hogy néhány kanál hideg folyadék mindig jó, mert megnyugtatja a gyomornyálkahártyát.
  6. Próbáld ki a shiatsu masszázst, amely stresszoldó és nyugtató hatása miatt kitűnő csillapító módszer a rosszullétekre is.

A cikk következő részében a hangulatváltozások, illetve a stressz kezeléséről olvashatsz majd. Szót ejtek a későbbiekben az aromaterápiákról és a kismamamasszázs jelentőségéről is.

Kövess a Facebook– és Instagram-oldalamon is, hogy ne maradj le a folytatásról.

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, hogy egy megosztással másokhoz is eljutattod az itt olvasott információkat. Ha pedig segíthetek neked, írj itt vagy bármelyik közösségimédia-felületemen.

Share on facebook
Facebook
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email